Filmek,és sorozatok!Tinisztárok,hírek róluk,stb!Jó szórakozást

Ezen a honlapon rengeteg film és sorozatok információját megtalálhatod,szereplőkkel interjúk,képek,szövegek.Ezeken kívül még sok dolgot láthatsz!!!Hetente,naponta megújuló,új dolgok,új versenyek,tesztek,és még sok més dolog!!!:):):):)Remélem tetszik!

Az üresfejű

Az ember azt hitte volna, hogy Eddie Murphy, miután Oscarra jelölték a Dreamgirls-ben, talán meg fog komolyodni, és ha komédiákhoz is nyúl, elfelejti az utóbbi évek baklövéseit és megpróbál igényesebb forgatókönyveket választani. A tavalyi Norbitot még talán el is nézhetnénk neki, hiszen már a Dreamgirls előtt leszerződött rá, azt már azonban nem, hogy a valóban színvonaltalan, kövér poénokkal operáló Norbit nagy sikere után 2003-tól tartott 3 éves filmszünetét követően a színész harmadik filmjének is inkább egy blődlit választott.

   


A blődlivel, még mielőtt sznobság vádja érné a recenziót, természetesen nincs semmi gond, azonban a Pluto Nash - Hold volt, hold nem volt... óta tudjuk (már azon kiválasztottak, akik látták is a filmet), hogy Murphy és a scifi-komédia együtt nem különösebben férnek meg. Erre remek bizonyíték volt annak idején (és most is az Üresfejűvel) a totális nézői érdektelenség és a kritikusok fancsalisága. Az Üresfejű tipikusan olyan film, amit az egyszeri néző a baromság kategóriába sorol be a története vagy az előzetese alapján, de tudjuk, hogy ez nem feltétlenül mérvadó, hiszen a Speed Racer - Totál turbót is a többség leírta, pedig, mint arról annak idején beszámoltunk, sokkal közelebb állt a közepeshez, mint az elégtelenhez.

Cikkünk tárgya - mint az eredeti Meet Dave cím is utal rá - Dave-ről szól, aki az űrből érkezik a Földre, hogy megmentse szülőföldjét. Ehhez meg kell találnia egy apró tárgyat, mely ugyancsak az űrből érkezett pár hónapja, és egy kisfiú bukkant rá az akváriumában. A bonyodalom abból adódik, hogy egyrészt a rendőrség nyomozni kezd Dave után becsapódásának helyét vizsgálva, másrészt pedig Dave igazából nem is ember, hanem csak egy a kapitányának képmására formált űrhajó, melyben egy több száz fős legénység küszködik, hogy minél sikeresebben adaptálja a külsőt a földi élethez.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!


Az idétlenség és a rengeteg poénforrás tehát adva van, azonban a film Brian Robbins kezébe került, aki a Norbittal is bizonyította hozzánemértését. Az egy dolog, hogy az Üresfejű úgy lett alig 80 perces, hogy nem egyszer a történetből abszolút kilógó, teljesen véletlenszerű, helykitöltő gegekkel próbálják vizezni a filmet, de a leplezetlen és abszolút hiteltelen érzelmi szál, valamint az abszolút súlytalan és a filmre erőltetett dráma, amivel megpróbálják többé tenni a Üresfejűt, mint egy egynyári ökörség, végleg tönkreteszi az élményt, akárcsak az elcsöppenő befejezés (Spartacus-paródia ide vagy oda).

Persze nyilvánvaló, hogy az Üresfejűt alapvetően egy gyerekfilmnek szánták, hiszen nekik még mutathat újdonságot a "tudatlan földönkívüli a Földön" szcenárió, ami többek között abban merül ki, hogy Dave megissza a neki nyújtott ketchupot vagy bal kézzel nyúl a neki nyújtott jobb felé. Persze hálistennek az ifjoncok ezen a nyáron több, a korosztályuknak való filmből is választhatnak, így nem kell végignézniük, ahogy egy-két jobb sorsra érdemes színész savanyú arccal lejáratja magát. Ráadásul igazán szólhatna valaki a hollywoodi stúdióknak, hogy az ifjabb célközönséggel sem lehet megetetni bűngyenge "különleges" effekteket és béna, odavetített háttereket. 2008-at írunk, az isten szerelmére!

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!


Egyszóval az Üresfejű tipikus állatorvosi ló, teljesen érdektelen és gyenge film, amelyben a nagy számok törvénye alapján akad egy-két mulatságos pillanat (a Ming Cseng-poén) a nélkülözhetetlen pisi-kaki poénok mellett. Eddie Murphy grimaszai és robotikus játéka is olykor megmosolyogtathatja az embert, de annyira nem, hogy akár egy félárú mozijegyet kifizessen érte. De gond egy szál sem, hiszen Eddie Murphy jövőre ismét főszerepelni fog egy Brian Robbins-filmben. Inkább tekintsünk előre 2010-re, amikor is Brett Ratner rendezésében A hihetetlen módon zsugorodó férfi című Richard Matheson-adaptációban láthatjuk. Talán akkor nem nyúl mellé.

Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése

 

 

Az üresfejű

(Meet Dave, 2008)

 

Bolygója pusztulni fog? A megoldás egyszerű: űrhajót kell indítani a legközelebbi civilizált világba. Az már egyéni kezdeményezőkészség és ravaszság dolga, hogy ezúttal a haldokló égitest apró lakói egy extra ravasz trükkhöz folyamodnak; intergalaktikus járművüket éppen olyan alakúra építik, amilyenek úti céljuk értelmes (?) lényei: két kezük és két lábuk van, néha még bajuszuk is. A Central Parkban földbe csapódó tűzgömbből sértetlenül kilép Dave, a messze földről jött mentőhajó; belsejében csapatnyi miniméretű hős asztronauta: minden "testrész" irányítását más végzi. A mindenre elszánt kapitány Manhattan sűrűjébe vezeti a gépet, segítségével beépül egy bennszülött családba, és... szerelmes lesz. Attól kezdve az űrhajó irányíthatatlanná válik.


Nemzet: amerikai
Stílus: sci-fi, vígjáték
Hossz: 100 perc

 

 

 

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 123
Tegnapi: 46
Heti: 273
Havi: 485
Össz.: 1 610 592

Látogatottság növelés
Oldal: Az üresfejű (akció vígjáték)
Filmek,és sorozatok!Tinisztárok,hírek róluk,stb!Jó szórakozást - © 2008 - 2024 - filmeksorozatok.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »