Főszereplők:Daniel Radcliffe
Rupert Grint
Emma Watson
Bölcsek köve:
A Harry Potterről szóló, hétkötetesre tervezett regényfolyam első része. A könyvben megismerkedhetünk többek között a Roxfort varázslóiskolával, Harryvel, a varázslópalántával, és tanúi lehetünk csodálatosan izgalmas kalandjainak. "Harry Potter kisfiú, történetünk kezdetén 11 éves, valamint varázsló is, talán a leghatalmasabb varázsló, a kiválasztott, aki meg tud küzdeni a gonosz erőivel, erről azonban fogalma sincs. (..) Harry aztán egy napon levelet kap, pontosabban néhány tízezer levelet, a biztonság kedvéért, mivel a nagybácsi elkobzós kedve magasra hág, amelyből megtudja, hogy a következő szemesztert Roxfortban kezdheti, a világ legnevesebb bentlakásos varázslóiskolájában, amely nem kis mértékben hasonlít a brit iskolarendszer hírhedett public schooljaira, talán attól eltekintve, hogy koedukált. Harry, a kifosztott árva ekkor belép abba a világba, amelyhez szülei is tartoztak, hogy megküzdjön azzal a Ki-Ne-Mondd-A-Nevét sötét erővel, amely árvává tette. Harry kiválasztott, homlokán a jegy, de egyben közönséges nebuló is, akinek minden kiválasztottsága ellenére fel kell mutatnia valamit, esetünkben kiemelkedő sportteljesítményt és kellő csapatszellemet, hogy elnyerje az egyszerű diáktársat megillető tiszteletet, és megússza valahogy a vizsgáit. A Gonosz Erőt nem könnyű legyőzni, de egy elitiskola hierarchiájában kiküzdeni valami helyet, főként, ha az alsóbbrendű muglik között nevelkedett az ember, és mit sem tud a magasabb bűbájról, az még nehezebb. Több tucatnyi sajtótermék próbált már magyarázatot találni Harry Potter sikerére. Kezdjük talán azzal, hogy a könyv jó, szellemes, technikás, sodorja az olvasót, és ez elmondható a magyar kiadásról is, amely eltalálta a helyes középutat a máris nemzetközi kultusz tárgyát alkotó invenciók (Muggle: a tökfej normális világ, Quidditsch: a nagy nemzeti varázsló sport) túlzott magyarítása és elvtelen átvétele között.
Titkok kamrája:
A szünidőt a Dursley családnál töltő Harryt meglátogatja Dobby, egy házimanó, aki figyelmezteti a fiút, hogy halálos veszélynek teszi ki magát, ha visszatér a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola falai közé szeptemberben. Harry ennek ellenére vissza szeretne menni az iskolába, noha a házimanó ezt megpróbálja megakadályozni azzal hogyaz ünnepi pudindot lebegésbűbáj alkalmazásával a földre borítja. A fiút Vernon bácsi és Petunia néni elzárják a külvilágtól, berácsozzák az ablakait. Azonban a Weasley testvérek, (Fred, George és Ron) kimenekítik a szorult helyzetéből apjuk repülő Fordjának segítségével.
Harry a Weasley család lakásában, az Odúban tölti a szünidő maradék részét, ám szeptember elején hopponálással az Abszol út egyik rossz hírű negyedébe téved. Miután Hagrid "kimenti" onnan, a Weasley családdal és Hermionéval folytatja útját, hogy iskolai dolgokat vegyenek. Egy boltban azonban megállnak, ugyanis a nagyképű, ám szívdöglesztő író, Gilderoy Lockhart tart könyvbemutatót. Azonban Draco Malfoy és apja, Lucius Malfoy is feltűnik a boltban, így feszült lesz a légkör a fiatalok között. Harry és Ron később lemarad a többi családtagtól, és lekésik a Roxfortba tartó vonatot. Végül a két barát a repülő Forddal jut el az iskolába, ahol a meghibásodott autó a fúriafűznek zuhan. A baleset következtében Ron pálcája eltörik, majd a ramaty állapotban lévő autó magától elindul, és eltűnik Tiltott Rengetegben.
Más gondok is akadnak: Perselus Piton és Minerva McGalagony majdnem kicsapja őket az iskolából, ugyanis az újság szerint több mugli is látta a repülő autójukat. Végül kegyelmet kapnak, így berendezkednek a Griffendél házban. Az évnyitói ünnepségen Dumbledore bejelenti, Lockhart lett az új Sötét Varázslatok Kivédése tanár. Az év elején rejtélyes módon kővé dermedve találnak Frics macskájára, Mrs. Norrisra, később pedig a Griffendél szellemére, Félig Fej Nélküli Nickre, majd a fényképezőgépébe szeretett elsősre, Colinra. Az első áldozat melletti falon egy vérrel írt felirat áll: "Feltárult a Titkok Kamrája! Reszkessetek, sárvérűek!". Harry többször is hall fenygető hangokat. McGalagony professzor (a könyvben Binns) egy órán beszél a Titkok Kamrájáról: állítólag Mardekár Malazár utódja nyithatja csak ki ezt a Roxfortban elrejtett kamrát, ami ha megtörténik, több mugli származású tanuló is meghalhat.
A Griffendélesek megtudják, Draco Malfoy lett a Mardekár új kviddics-játékosa. Mikor Malfoy sárvérűnek (félig mugli) nevezi Hermionét, Ron átokkal akar rátámadni, ám az a rossz pálca miatt visszaverődik, így csigákat kezd köpni. Végül Hagridhoz fordulnak segítségért. Az első kviddicsmeccs alkalmával a Griffendél megnyeri a meccset, ám Harry keze eltörik. A gyengélkedőn megjelenik neki Dobby és elárulja: ő intézte el, hogy lekésse a vonatot és hogy baleset érje a meccsen, majd eltűnik. Később, egy Sötét Varázslatok Kivédése órán Harry és Draco párbajban küzd meg egymással, majd miután Draco egy kígyót "varázsol" ellenfele elé, Harry beszélgetni kezd az állattal.
Ezután mindenki azt gondolja, párszaszája miatt Harry az a bizonyos "Mardekár utódja", aki kinyitotta most a Titkok Kamráját. Mindenki elpártól tőle, kivéve néhány tanárt, Ront, Hermionét és Dumbledoret. Dumbledore egy alkalommal megmutatja neki a főnixmadarát, Fawkest.
Hermione azt gondolja, Draco tudhat valamit a merényletekkel kapcsolatban, így egy tervet eszel ki: egy százfűlé-főzet segítségével Mardekáros tanulóként kifaggatják Malfoyt. Egy elhagyatott WC-ben készítik el az italt, miközben megsmerik Hisztis Myrtlet. Miután elkábították az igazi Crakot és Monstrot Harry és Ron felveszi azok alakját, ám Hermione nélkül indulnak útnak, ugyanis a lány egy véletlen folytán macskaalakot ölt. A Mardekár klubbhelységében megtudják Dracotól, nem ő áll a kővé dermesztések mögött, és hogy a Titkok Kamráját régen felnyitották, akkor egy sárvérű halt meg.
Harry talál egy naplót (Voldemort egyik horcruxa-[lásd később]) Myrtle WC-jében. Mikor elkezdi olvasni, egy Tom Denem nevű fiú -a napló tulajdonosa- a múltba repíti. Harry szeme elé tárul néhány főbb esemény: Tom Denem és Dumbledore elődje, Armando Dippet egykori beszélgetéséből megtudja, hogy a Titkok Kamrájából jött "szörnyeteg" végzett egy diák-lánnyal, majd Hagridot vádolták meg a kamra kinyitásával. A jelenben másnap valaki felforgatja a Griffendél klubbhelységét és elrabolja a naplót.
McGalagony professzor szörnyű dolgot tár Harry és Ron szeme elé: Hermione kővé dermesztett testét. A fiúk Hagrid segítségét kérik, aki a Tiltott Rengetegbe irányítja őket a pókok után, majd felsőbb parancsra a Mágiaügyi Miniszterrel indul a Minisztériumba. Harry és Ron Agyarral (Hagrid kutyájával) az erdőbe mennek, majd követve a pókokat eljutnak egy óriási méretű pók, Aragog fészkébe. Aragog, Hagrid barátja elárulja nekik, hogy egy baziliszkusz az a bizonyos szörny a kamrában. Csakhogy Aragog tiltakozása nélkül a pókok megtámadják Ronékat, akik segítségére végül a repülő Ford siet és kijuttatja őket a Tiltott Rengetegből. Ezután kinyomozzák: ha állítólag valaki belenéz a szörny szemébe, azonnal meghal, ám ha nem közvetlenül, akkor "csak" kővé dermed.
Miután ezt megtudták, McGalagony professzornak, a megbízott igazgatónak akartak szólni. De az óra végét jelző csengetés helyett Minerva McGalagony varázslattal felerősített hangja szól, melyben a tanulókat arra kéri, hogy a tanulók haladéktalunol menjenek a hálókörletükbe, a tanárokat pedig arra, hogy rögtön a menjenek a tanáriba. Harry és barátja kihallgatja a tanárokat, és mikor megtudják, hogy Ron húgát, Ginnyt is elragadja a baziliszkusz és a kamrába viszi, Ron és Harry elhatározza: megtalálják a kamra bejáratát és kiszabadítják a lányt. Ehhez Lockhart segítségét kérik, aki ezt visszautasítja, majd megpróbálja kitörölni Harryék emlékezetét. Csakhogy a két fiú lefegyverzi a gyáva férfit, majd elviszik Myrtle mosdójába. Ott a szellem-lány (akivel szintén a baziliszkusz szeme "végzett") segítségével rátalálnak a kamra bejáratára.
Miután lejutottak, Lockhart megpróbál elszökni, ám Ron rossz pálcáját használva kitörli a saját emlékezetét. Harry egyedül folytatja útját, így rátalál az ájult Ginnyre, mellette pedig Tom Denemre és a naplójára. Tom elárulja: ő Voldemort nagyúr régi énje és hogy az akkor tudtán kívül levő Ginny írta fel a feliratot a falra, majd rabolta el a naplót. Tom ezután előhívja a baziliszkuszt, hogy ölje meg Harryt, ám megjelenik Fawkes, ledobja a Teszleg Süveget, majd megvakítja az óriási kígyót.
A süvegben megjelenik Griffendél Godrik kardja, aminek segítségével Harry végez a szörnnyel. A fiúba azonban beleáll a kígyó egyik méregfoga, amit megragadva szétszúrkálja azt a bizonyos naplót. Tom Denem megsemmisül, Harry sebét pedig Fawkes gyógyító könnye gyógyítja meg. Az eset után Harry, Ron, Ginny és Lockhart visszatér a Roxfortba a Főnix madár segítségével.
Harry megtudja Dumbledoretól, hogy Griffendél Godrik kardja csak igazi Griffendéles tanulónak jelenhet meg. Az igazgatóiból kilépve Harry egy csellel felszabadítja Dobbyt Lucius Malfoy uralma alól, aki ezért megpróbál átkot szórni a fiúra. Csakhogy ekkor Dobby közéjük lép és egy varázslattal megvédi Harryt. Tanév végén Hagrid visszatér a Roxfortba, minden diák nagy örömére. Hajnalban óriási lakomát csapnak, melyben kihirdetik, hogy ismét a Griffendél nyeri a Házkupát (McGalagony legnagyobb örmére), majd a professzorasszony közli a diákokkal, hogy az évvégi vizsgák elmaradnak (ennek persze mindenki örül, kivéve persze Hermionét).
Harry Potter és az azkabani fogoly:
Harry idén is nagybátyjáéknál tölti a nyarat, amikor is beállít Vernon bácsi nővére, Marge. Mikor Marge szidni kezdi a fiút és annak szüleit, Harry felpuffasztja, majd elrepíti. A konfliktus után elszökik onnan, és egy játszótérnél ül le pihenni. Mikor azonban egy támadó, fekete kutyát lát meg a mellette lévő bokorban, egy Kóbor Grimbusz nevű busz jelenik meg és felveszi a fiút. A busszal eljut a Foltozott Üstbe, ahol a Mágiaügyi Miniszter vár rá. A miniszter elmondja neki: a varázslásért nem csapták ki a Roxfortból. Később találkozik barátjaival, Ronnal és Hermionéval, ám Ron apjától szörnyű dolgot tud meg: az Azkabanból nemrég megszökött, gyilkos fegyenc, Sirius Black most Harryre vadászik, hogy végezzen vele.
A Roxfort Expressen az alvó, új Sötét Varázslatok Kivédése tanár, Remus Lupin mellé ülnek. A vonat egyszer csak megáll, az üvegek lefagynak, a lámpák pedig kialszanak. Néhány Dementor száll fel a vonatra, akik erejétől Harry rosszul lesz. Végül Lupin felébred és elzavarja a lényeket. A férfi elmondja: a Dementorok abból élnek, hogy kiszívják az emberekből az örömet, és valószínűleg Harry ezekre különösen érzékeny.
A Roxfortba érkezés után Dumbledore igazgató kijelenti: nem csak Lupin az új tanár, hanem Hagrid is, ugyanis ő fogja tanítani a Legendás Lények Gondozását. A tanévben Harrynek és Ronnak többször feltűnik, hogy Hermione egyszerre két tanórán is részt vesz, ám Harrynek Draco Malfoy beszólásait is ki kell állnia. Lupin tanóráit élvezni kezdik a gyerekek, ő ugyanis Mumusokkal tanít. Mikor szorosabb barátságba kerül Harryvel, megtanítja a fiúnak, hogyan lehet elűzni a Dementorokat egy Patrónus-varázslattal.
Egy kviddics meccs alkalmával Dementorok zavarják meg Harryt, aki ettől elveszti eszméletét. A gyengélkedőre kerülée után Ron, Hermione és Nevill elmondják: a zuhanástól Dumbledore mentette meg a fiút, ám a seprűje széttörött. Egy alkalommal Piton helyettesíti Lupin professzort, az óráján pedig a vérfarkast veszik.
Elérkezik a roxmortsi kirándulás ideje, ám szülői aláírás híján Harry nem mehet el. Fred és George Weasley azonban odaadják neki a Tekergők Térképét, amely a Roxfort területén minden mozgó embert és szellemet megmutat, valamint a titkos járatokat. Ennek, és apja Látjatatlannátevő Köpenye segítségével eljut Roxmortsba, ahol elzavarja a Ron és Hermionét zaklató Malfoyt és annak bandáját. Később McGalagonyék beszélgetését kihallgatva megtudja: Sirius Black a szülei egyik legjobb barátja volt, sőt, Harry keresztapja. Kiderül, ő játszotta Voldemort kezére James és Lily Pottert, és egy (a Potter családdal jóba levő) Peter Pettigrew nevű férfival is végzett.
A Jóslástan teremben, Trelawney Professzor halált jósol Harrynek, és elmondja hogy a Sötét Nagyúr szolgája visszatér hozzá. Egyik éjszaka Harry meglepő módon meglátja a Tekergők Térképén Peter Pettigrewt. Ron megtalálja elveszettnek hitt patkányát, Makeszt, ám mikor eljön Csikócsőr kivégzése, megtámadja az a bizonyos fekete kutya, a Zordó. Elráncigálja a fiút, majd a nyomokat követve Harry és Hermione a Szellemszállásra jut.
Az elhagyatott házban Ron mellett megjelenik Sirius Black, aki animágusként kutya képébe tud változni. Lupin professzor is betoppan, majd Siriussal felfedik az igazságot: a Sirius által meggyilkoltnak hitt Pettigrew maga Makesz, Ron patkánya, aki több tíz éve Voldemort szolgájaként elárulta Harry szüleit, így azok meghaltak. Piton is megjelenik a házban, ám Harry elkábítja, majd a csapat -az ismét emberalakot öltött- Peterrel együtt elindul a Roxfortba.
Út közben Harry megtudja: Sirius, Lupin, Peter és James Potter régen nagyon jó barátok voltak. Telihold alkalmából azonban Lupin vérfarkassá változik, majd barátaira támad. Míg Sirius kutya képben szembeszáll a farkassal, Peter a helyzetet kihasználva patkánnyá változik, majd megszökik. Harry később egyedül indul a sérült Sirius után, akit egy tó partján ájultan meg is talál. Csakhogy több Dementor is megjelenik, végül ezeket egy szarvas képébe bújt Patrónus üldözi el. Harry elájul.
A gyengélkedőn ébredve Harry megtudja: Siriust elfogták és Dementor csókot adtak neki. Mikor Hermione felfedi, hogy van egy időnyerője, Dumbledore javaslatára Harry és Hermione visszautazik a múltba, néhány órával ezelőttre (Ron a sérülései miatt nem megy). Mikor megérkeznek, megszöktetik a kivégzésére váró Csikócsőrt, majd a később elfogott Siriust is. Harry megtudja, hogy a tóparton megidézett Patrónust saját maga idézte meg.
Visszatérve a jelenbe, az év végén Lupin elhatározza, vérfarkas létére nem tanít tovább az iskolában. A történet végén Sirius egy modern, új seprűt, egy Tűzvillámot küld Harrynek hálából.
Harry Potter és a tűz serlege:
Harryre -aki a negyedik é vét kezdené a Roxfortban- minden éjszaka ugyanaz az álom tör rá: egy elhagyatott szobában Voldemort nagyúr, Féregfark, egy ismeretlen személy és egy Nagini nevű kígyó megölnek valakit, a nagyúr pedig küldetést ad a harmadik személynek, ami Potterrel kapcsolatos.
Mikor legutóbbi álmából felébred, Harry barátaival, Hermionéval, Ronnal és annak családjával indul a Kviddics Világkupa döntőjére. Csakhogy a döntő váratlan fordulatot vesz: mindenki menekülni kényszerül, ugyanis Voldemort halálfalói jelennek meg és az égre kerül a Sötét Jegy.
Miután a fiúk visszatérnek a Roxfort falai közé, megtudják: itt rendezik meg idén a Trimágus Tusát, amin három iskola vesz részt: a Roxfort, a Beauxbatons (igazgatója: Olympe Maxime és a Durmstrang (igazgatója: Igor Karkarov. Az iskolába új Sötét Varázslatok Kivédése tanár is érkezik, a "Rémszemnek" becézett Alastor Mordon. Rajta kívül Barty Kupor, a minisztérium egyik embere is megszáll az iskolában a verseny miatt. a Harry és a Hollóhátas Cho Chang többször "szemezget" egymással.
Mordon az első óráján bemutatja a diákoknak, melyek a Főbenjáró átkok: az Imperius-átok (mellyel az áldozat követi az átok megidézésének parancsait), a Cruciatus-átok (mellyel kínozni lehet) és az Avada Kedavra (mely kivédhetetlen, gyilkolni lehet vele). A diákok ezen kívül megtudják, Mordonon több nem emberi dolog is van, amik segítik a támadások ellen, pl: gép szem. Mordon az órája után megkéri Nevillet, maradjon még vele beszélgetni.
A Trimágus Tusára csak 17 év feletti diákok pályázhatnak, ám George és Fred mégis megkísérli, nem sikerül. A Trimágus Tusa résztvevőit kihirdeti Dumbledore igazgató: a Durmstrangból Viktor Krum, a Beauxbatonsból
Harry Potter és a Főnix rendje
Harry Potter 15 éves lett, és a nyarat - szokás szerint - a Privet Drive 4. szám alatt kell töltenie. Azonban a Magnolia közben a fiút és unokatestvérét, Dudleyt megtámadja két
78 500 helyett MOST 0 Ft.
Honlapkészítés ingyen:
Ez a weblapszerkesztő alkalmas
ingyen weboldal,
ingyen honlap készítés...
Mai: 65
Tegnapi: 46
Heti: 215
Havi: 427
Össz.: 1 610 534
Látogatottság növelés